Tények

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Third Birthday tickers

kinyirtam.blogspot.com

Kinyírtam...

Képek

Ha kevesled a képeket a blogon, akkor küldj egy levelet a szerzőnek, vagy üzenj ide a blogra. Felveszünk egy listára, és rendszeresen (1-2 hetente) küldünk majd képet. (Csak olyanoknak, akit ismerünk.)

Friss topikok

  • zsuzsibuvar: Itt (UK) is van olyan iskola (igaz, draga fizetos magan) ahol az osszes felsos (9-13 ev) ipadot ka... (2013.01.23. 13:31) Sokkterápia
  • freddy_m: Annyira hiányoznak ezek az írásaid. (2012.08.20. 20:39) Szökevény
  • geegee: üdv. bocs, egy nem pont idevágó kérdés: Svájcban, ha nem megyek autópályára kocsival, hanem csak s... (2012.08.01. 19:37) Beköltözve
  • Krisz_: Én anno a lakás újracsempézéséhez hordtam fel a cuccokat a másodikra. Anno olyan ezer kilós nagysá... (2012.05.22. 23:47) A nagy fa
  • DKriszta: @OzsvathSzilvi: Nyáron csak tedd az ablakpárkányra. Mi a teraszon lógattuk fel - van ott egy kampó... (2012.03.07. 11:47) Túró

Hétvége

2007.04.02. 13:29 DKriszta

Végre! Az első olyan hétvégénk Adliswilben, hogy nem kell semmit sem venni, összerakni, szétszedni, elpakolni, csinosítani, nem kell senkihez elmenni, találkozni, tiszteletünket tenni. Olyan jó érzés volt semmit tenni!!! Lehet, hogy mindez már péntek este a levegőben lógott, mert a gyerekek is 10 körül keltek szombaton. Arany élet!!! Aztán még persze lustálkodtunk, jó lassan, komótosan megreggeliztünk. És mire elhatároztuk, hogy ténylegesen semmittevők leszünk, már dél volt. Azért biztos, ami biztos alapon Péter lement a gyerekekkel a játszótérre, hogy Lola megkapja a napi hintázás adagját, Némi pedig rohangáljon egy kicsit. Én meg gatyába ráztam a lakást. kb 5 percig tényleg rend és tisztaság volt. Aztán megérkeztek a játszótérről, és mindhárman azt hitték, csak viccelek, hogy vigyázzanak a rendre. Utólag belátom, tényleg csak viccből mondhattam.
Vasárnap is igyekeztünk léhűtők lenni, de nem sikerült olyan jól. Először is ugye ebédet főztem. Aztán, miután bekajáltuk és Lolit letettük aludni, levágtam Némi haját. Egy darabig minden gond nélkül tűrte, de sajnos pont a kritikus résznél, nagyon lassan, óvatosan elkezdte elforgatni a fejét. Mire észbe kaptam, már késő volt. Ferde lett. Kijavíthatatlanul - vagyis akkor meg már túl rövid lenne a haja. Úgyhogy mindenkivel közlöm, ilyen most a svájci divat. Ja, cuki ferde. Aztán, miután Loli felkelt, összekaptuk magunkat, és elindultunk kirándulni. Elmentünk egy megállót vonattal a felvonóhoz, és felvonóval felmentünk a Felseneggre. Ez az a hegy amit az ablakunkból látszik. Gyönyörű idő volt. Van egy elég jó játszótér a csúcson, na ott nekiálltunk rosszalkodni. Ismét kiderült, hogy Lola semmitől sem riad vissza, ellenben Noémi borzasztó óvatos. Volt ott egy cső-csúszda. Loli szemrebbenés nélkül lecsúszott egyedül, Némi csak velem együtt. Miután leértünk Némi elkezdett ugrálni és kiabálni: Nem esett bajom! Nem esett bajom! Én: ugyan mi bajod eshetett volna? Velem voltál, meg előtted tök egyedül lecsúszott a Lola, úgy hogy nem lett semmi baja. Szóval? Némi: Anya, akármi, érted AKÁRMI! Még kb négyszer csúsztunk le együtt. Minden alkalommal ugrált és elmondta, hogy nem esett semmi baja. Volt ott egy egyfrankossal működő körhinta is. Lola nagyon élvezte, Némit viszont az életem kockáztatásával tudtam csak kiszedni menet közben. Pedig elég gyerekbarát volt. Lola menni akart még egy kört, mikor kiderült, hogy ennyi volt, elég nagy balhét csinált. De hát nem lepődünk meg, tudjuk, hogy hinta függő. Találtunk megint pöffeteg gombát ( pöffeleg, ugye még emlékeztek?) és most két dolog derült ki: 1, ha az egész környéken 2 darab farönknél van, akkor simán lehet a kettő között mászkálni és úgy tenni, mintha még egy újat találtunk volna. Nem fogják észrevenni. 2, Mindkét gyerek szereti botocskákkal piszkálni őket, hogy pukizzanak. Némit kb fél órára lekötötte a két adag pöffeteg gomba. A többi ember meg csak nézett, hogy mi a frászt csinálunk és miért füstöl a korhadt fa. Hazafelé megint feldobta a gyerekeket a vonatozás.  Minket meg a tudat, hogy nem fog lógni a nyelvünk az ominózus emelkedő tetején. Mondjuk majdnem így lett. Péternek már nagy gyakorlata van, de azért nekem még mindig nehéz a babakocsit feltolni. Nem gond még két év, és Lola már a saját lábán fog közlekedni. Csak bírjam kivárni...

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dornbach.blog.hu/api/trackback/id/tr5853621

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Keresztanyu 2007.04.03. 16:08:58

Sziasztok! Megint röhögtem olvasás közben! :) Olvasom a szavakat, mondatokat, és már láttam, hogy más is azt írja, hogy látja maga előtt az életeteket. Én is láttam. És olvasás közben láttam, hogy gatyában rázod a lakást...... :) Egy betű nem volt leírva, a képzeletem odaraktam, és láttam, ahogy egyedül vagy a lakásban, szürke boxeralsóban, és rázod a takarót... :) :) Nagyon röhögtem. Köszi!