Tények

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Third Birthday tickers

kinyirtam.blogspot.com

Kinyírtam...

Képek

Ha kevesled a képeket a blogon, akkor küldj egy levelet a szerzőnek, vagy üzenj ide a blogra. Felveszünk egy listára, és rendszeresen (1-2 hetente) küldünk majd képet. (Csak olyanoknak, akit ismerünk.)

Friss topikok

  • zsuzsibuvar: Itt (UK) is van olyan iskola (igaz, draga fizetos magan) ahol az osszes felsos (9-13 ev) ipadot ka... (2013.01.23. 13:31) Sokkterápia
  • freddy_m: Annyira hiányoznak ezek az írásaid. (2012.08.20. 20:39) Szökevény
  • geegee: üdv. bocs, egy nem pont idevágó kérdés: Svájcban, ha nem megyek autópályára kocsival, hanem csak s... (2012.08.01. 19:37) Beköltözve
  • Krisz_: Én anno a lakás újracsempézéséhez hordtam fel a cuccokat a másodikra. Anno olyan ezer kilós nagysá... (2012.05.22. 23:47) A nagy fa
  • DKriszta: @OzsvathSzilvi: Nyáron csak tedd az ablakpárkányra. Mi a teraszon lógattuk fel - van ott egy kampó... (2012.03.07. 11:47) Túró

Kirándulás szombaton

2007.02.08. 21:58 DKriszta

Az első svájci hétvégénk igazi svájci szellemben telt el, mármint ahogy mi gondoljuk a svájci hvgt. Az ittenieknek nagy szívfájdalma, hogy nincs igazi tél. Kb az van mint otthon. Vagyis se hó, se hideg. Eddig ez milliárdos károkat okozott, persze nem forintban számolva. De azért ha egy kis hóra vágyik az ember, annyira nem kell messzire menni.

Szóval a barátaink javaslatára elmentünk kirándulni a Rigire. Ez egy 1800m magas hegy kb. 40 percnyi autóútra Zürichtől. Az eredeti terv az volt, hogy a két hős családfő gyalog mássza meg a hegyet az 500 méteren lévő parkolóból kiindulva, a családok gyengébbik és kissebb tagjai pedig felvonatoznak a csúcsra és ott várják türelmesen párjaikat. Meghánytuk-vetettük a dolgot Péterrel, és arra jutottunk, hogy farmerban, utcai cipőben és bőrkabátban ez annyira nem jó ötlet. Merthogy a többi ruhaneműnk és cuccunk még a raktárban van, Zürichben meg ez kell. Szóval így Péterem nem ment. Könnyes búcsú után, pontban 12 órakkor a másik Petya elindult hódító útjára.

Mi meg persze rosszalkodtunk. Kinyitottunk egy doboz csokis kekszet, és persze félig elmajszoltuk, mire jött a vonat. Izgis volt. Ahogy kapaszkodott a vonat a hegyre, egyre nagyobb lett a hó és a hideg. Aztán teljesen a felhőkben voltunk. Hatalmas jégcsapok lógtak a sziklákról. Jó párszor átfutott a fejemen, hogy szegény hegymászó Peti.... Aztán felértünk a csúcsra és ott hihetetlen látvány tárult a szemünk elé. A felhők fölött voltunk, csak néha-néha látszott ki egy környező hegy sipkája. Tűző napsütés volt, és hó csak foltokban. Noémi és Dani azonnal hó torta sütésbe kezdett a Dani homokozó készletével. Majd hatalmas seggen csúszkálás következett.
















































Volt nagy izgalom is. El kellett érnünk az 5 órakkor induló vonatot, Petiről pedig semmi hír még percekkel 5 előtt sem. A vonaton ülve szemmel tartottam a kalauzt és a mozdonyvezetőt, miközben közösen aggódva lestük a csúcsot. Vajon eléri Petya? Aztán egyszer csak futva megjelent. Szegénykém borzasztóan rohant, biztos sejtette, hogy fia rettenetesen aggódik.  Fellépett a vonatra, majd egy percen belül elindultunk. A térdéig volt jeges a nadrágja! Igazat adott nekünk, hogy Péter nem ment fele. Elmondása szerint volt olyan szakasz, ahonnan legszívesebben visszaforult volna, na de akkor mi lesz velünk, merthogy az út több óra, még lefelé is.

Remek volt az idő, hogy találtunk havat, hogy Danika kölcsönadta a seggen csúszkáját és hogy elvittek minket. Szegény Lola a vége felé már nagyon sírt, mert én voltam a seggen csúszkálók fenti indítója, Évi a fogadó, apa pedig Lolát tartotta távol az eseményektől. Szegénykém azt hitte, már sohasem kap vissza engem. De aztán amikor ölbe vettem, édesen elnyúlt rajtam és fél óráig meg sem mozdult. A csokis kekszet a parkolonál hagytuk a megállóban. Láss csodát OTT VOLT. Persze megettük mindet.

Volt kalandunk a parkolóban is. Automata parkolóban parkoltunk, azaz két sormpó és két fizető automata volt. Csakhogy 6-kor bezárt az egész kóceráj, az meg egy kicsit sem izgatta a rendszert, hogy több autó ment be, mint ki. De egy igazi magyarnak ez nem akadály. A bemeneti oldal sorompóját úgy meg tudtuk emelni, hogy Petyáék kocsija kifért, ettől pedig az érzékelő kinyitotta a sorompót a Multiplának. Mondjuk izgultunk, mert ezt a sorompó alatt átcsúszó mutatványt nem lehet egy akkora kocsival megcsinálni, mint a Multipla. Magasabb nálam. Mondjuk ez nem nagy ügy, de a sorompót a fejem fölé emelni, csak a sorompó eltörésével tudtam volna, ahhoz én meg nyúl vagyok.

Hazafelé megint araszoltunk egy kis dugóban és megint be kellett vetni a papírbilit, de ebben nekünk már elég nagy rutinunk van. Persze a pupák banda elaludt a haza úton, így kész kínszenvedés volt ágyba dugni őket, merthogy akkorra ébredtek fel.
Jó volt elfáradni.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://dornbach.blog.hu/api/trackback/id/tr8535047

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Krisz 2007.02.08. 22:43:16

"A csokis kekszet a parkolonál hagytuk a megállóban. Láss csodát OTT VOLT." Samponnal vigyázni!!!!!!!