Tények

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Third Birthday tickers

kinyirtam.blogspot.com

Nincs megjeleníthető elem

Kinyírtam...

kockak.hu

Nincs megjeleníthető elem

dornbach.blogspot.com

Nincs megjeleníthető elem

Képek

Ha kevesled a képeket a blogon, akkor küldj egy levelet a szerzőnek, vagy üzenj ide a blogra. Felveszünk egy listára, és rendszeresen (1-2 hetente) küldünk majd képet. (Csak olyanoknak, akit ismerünk.)

Friss topikok

  • zsuzsibuvar: Itt (UK) is van olyan iskola (igaz, draga fizetos magan) ahol az osszes felsos (9-13 ev) ipadot ka... (2013.01.23. 13:31) Sokkterápia
  • freddy_m: Annyira hiányoznak ezek az írásaid. (2012.08.20. 20:39) Szökevény
  • geegee: üdv. bocs, egy nem pont idevágó kérdés: Svájcban, ha nem megyek autópályára kocsival, hanem csak s... (2012.08.01. 19:37) Beköltözve
  • Krisz_: Én anno a lakás újracsempézéséhez hordtam fel a cuccokat a másodikra. Anno olyan ezer kilós nagysá... (2012.05.22. 23:47) A nagy fa
  • DKriszta: @OzsvathSzilvi: Nyáron csak tedd az ablakpárkányra. Mi a teraszon lógattuk fel - van ott egy kampó... (2012.03.07. 11:47) Túró

Húson innen és túl

2014.05.08. 20:03 DKriszta

Már látom magam előtt, hogy Édes Jó Anyám két kezébe temeti állát, közben jobbra-balra billenti fejét, és halkan maga elé suttogja: Édes gyermekem, miért csinálod ezt magaddal!!! De csak azért, mert ő már tudja a címből, hogy mi következik. Azt történt ugyanis, hogy egy orvossal lezajlott érdekes hangvételű beszélgetés, majd egy nehezen álombahajló éjszaka után úgy döntöttem, hogy vegán életmódra váltok. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a hús és hústermékeken kívül tojást és tejet sem fogyasztok ezentúl. Péter elfogadta döntésemet, még ott az ágyban, persze taktikus volt a hely és idő, mert mit vont volna az maga után, ha azt mondja: na de minek?!... csak annyit kért tőlem, hogy ezt ne azonnal indítsam, hanem éljük meg a maga sonkás, kolbászos, zsíros valójában otthon a Húsvétot, és majd itthon a magunk kis csendességében...nem hiányzik sem az ő sem az én anyukámnak, hogy azzal toppanjunk haza a nagy feltámadásra, hogy én meg nem eszem meg, amit főztek. 

És igen, ennek keretén belül volt is sonka, kolbász, szalonna és töltött dagadó és töltött rúd minden mennyiségben, ahogyan az Húsvétkor egy magára valamit is adó keresztény családban elvárható.

Aztán továbbáltunk a nagy Ausztriába, hogy szemtanúi legyünk Wiebke barátném és Hannes esküvőjének, és a gyerekek koszorúslányok lehessenek a fodros-bodors ruhácskák és kellékek minden szükséges hozzávalóival. Ám legyen. További gondként merült még fel, hogy bár életemben először ettem ezüst evőeszközökkel, minőségi porcelán tányérokból, névreszóló menükártyával, mégis éhes maradtam, mert már harmadik napja tettek elém szinte egyáltalán meg nem sütöt borjú steaket, úgy, hogy ugye elhatározás szerint nem eszek húst..... 

 

Ja, a magyarázat, mert gondolom kell azzal is szolgálnom, így talán elérem, hogy ha meglátogatlak benneteket (ha, na készüljetek!!) ne lepődjetek meg a határozott álláspontomon. Tehát az okok: Kingi születése óta vannak bizonyos egészségügyi problémáim, amikbe most nem mennék bele, legyen elég annyi, hogy sok-sok napon át csak egy lépés megtétele is szörnyű kínokkal járt, mintha minden izületemben apró tűk ezrei lennének. Hosszú lépéssorozat után derült ki, hogy tejfehérje és egyben tojásfehérje allergiás is vagyok. Ezzel a tudattal boldogan elvoltam, bár összes egészségügy miegymásom nem szűnt meg, de a járással már nem volt gond. És olyan nagyon sem voltam rosszul. Aztán eljött az a szép áprilisi nap is, amikor az orvosmmal tisztáztuk újra, hogy nem eszem tejtermékeket és igyekszem kerülni a tojást, mire megjegyezte: de a csirke azért lecsúszik, mi?? Mit is tanultunk, miből lesz a csirke? Eperből? 

Pislogtam rendesen, és jól hallhatóan kattoghattak a fogaskerekeim, mert megenyhülve próbálta velem megértetni, hogy a tej a tehénből jön, ugyanaz a dns állítja elő, mint ami a tehén húsában is van, ergó - fehérjeallergia esetén nem igazán szerencsés borjú, marha termékeket fogyasztani. A tojásprobléma is nagyjából ez, a tojás dns-e megegyezik a csirke-tyúk dns-sel, ergó, ha tojást nem ehetek, csirkehússal sem mehetek semmire.

 

Maradnak tehát a halak, de őszintén, csak nagyjából 2 tipus van, amit szeretek: magyar vagyok, tehát Hekk evő (magában, kenyérrel nem szennyezzük) és itt lehet kapni egy Bio Pangasius filé-t, ami egész jó. És szeretem még a rákokat, ha étterembe mentünk eddig mindig azt ettem, és mivel általában nem valami nagy a felhozatal vegán (tehát tej és tojásmentes) vegetáriánus ételekből, ezér lehet végső esetben éttermekben még ehetek rákot salátával. Hogy értsétek a probléma lényegét, nem ehetek panírozott dolgokat, nem ehetek tejszínes dolgokat és nem ehetek sajtos dolgokat. És most nézzünk memóriánk legmélyére, és emlékezzünk mik az általában használt vega ételek az éttermekben. Bingó. Na ezért.

Összefoglalva: úgy leszek vegán, hogy ha étterembe megyek, akkor fenntartom magamnak a jogot, hogy rákot egyek.  

Azt feltételezem Jóanyám feje továbbra is mozgásban van, így hogy kicsit lazítsak a nyakizmaira nehezedő nyomáson, mesélek még....

...hogy Kingi lassan eléri a kibírhatatlan szintet. Ez azt jelenti, hogy minden nap, minden percben, amit itthon tölt "leckézni" akar. Ez azt jelenti, hogy vannak mindenféle feladatos, iskolára előkészítő füzetecskék, amit még drága jó Anyósom hozott egyszer a Lolinak, na azokra van rákattanva. Mi is hoztunk persze, akárhányszor otthon jártunk az utóbbi időben, de ez a gyerek egyszerűen telhetetlen. Továbbá egész nap rajzol és vág: fog egy A4-es üres lapot, a közepébe rajzol egy Marsot (bolygó, Péter megtanította neki a bolygók sorrendjét), átmérő kb 3 cm, majd kiszínezi, majd akkarátusosan kivágja. Odahozza, megmutatja, majd nemes egyszerűséggel a szőnyegre dobja, és szalad, készíti a következőt. És a papírdarabkák gyűlnek a padlón....És kiborul, ha a kör nem sikerül tökéletesre, vagy akkorára, mint amit maga elé elképzelt. Ezt nem úgy kell ám elképzelni, hogy a drága édes gyerek, milyen jól elvan, rajzol meg vág és milyen ügyes, hanem nyílás van a száján, amit ha mozgat hangok jönnek ki belőle, és ezzel nem lehet betelni. Megállás nélkül beszél. Mindent elmond legalább ezerszer, és mikor valaki balszerencséjére éppen betoppan hozzánk (inklúzíve tesók) hát nekik is elmondja még egyszer ezerszer, így a nagyoknak a házit megcsinálni meglehetősen nehéz. Noémi rendszeresen felrohan a szobájába, hogy ne kelljen meghallgatnia újra és újra, hogy melyik bolygó milyen és melyiken van felhő meg vulkán.

Apropó Noémi... nagyon büszkék vagyunk rá, mert sok dícséretet kap az iskolából. A tanár nagyon meg van vele elégedve nem csak azért mert vágtelenül kíváncsi, ezért képes értelmes kérdéseket feltenni, hanem azért is, mert képes az osztályban csendesen dolgozni, majd probléma esetén azonnal segíteni. Meglepő módon legrosszabb jegye (4-5) kézimunkából van, amiben viszont nagyon, de nagyon jó, viszont nem mindig ezerszázalékig pontos, ezért nem kaphat jobb jegyet. Voltam személyesen bent egy ilyen órán, ahol villámdolgozat volt varrásból. Tehát, csendben, szónélkül elő kellett vennie mindenkinek magának a digitális Bernina (!!) varrógépüket, összerakni, befűzni a cérnákat, egy egyenes öltést végigvarrni a papíron, egy cikk-cakk öltést végig egyenesen a papíron és egy hullámvonalat követni a papíron egyenes öltéssel. Minderre volt 15 percük. Ő volt kész először, meg is mutatta, csak ugye a hullámvonalnál egy helyen nem követte ez előrerajzolt vonalat, így megint 4/5-öt kapott rá. Mondtam neki, én bizony utólag rajzoltam volna oda a vonalat, de már annyira svájci a gondolkodása, hogy csak döbbenten nézett rám. Hja, magyarnak nem csak születni kell, hanem összes simlisségében átélni...

Geometriából annyira jó, hogy kiemelték az osztályból egy másik lánnyal együtt, így míg a többiek a körzővel szenvednek, ők ketten Herr Weber irányításával csinálnak mindenféle komolyabb geometriai feladatokat. Tavaly volt tájékozódási futóversenyen, és idén is megy, mert úgy döntött jó poén volt. Ja és majdnem egész évben járt rajszakkörbe, és hihetetlen fejlődésen ment keresztül a rajztudása. Nem tanítottak neki durva dolgokat, de olyanokat igen, hogy hogyan helyezünk el egy figurát a papíron, illetve mik a test arányai, és azóta szédületes dolgokat rajzol és igen, őrjíti meg emiatt Kingi, mert mindig rajzoltatni akar magának valamit. :)

Lolika pont olyan szófogadó és rendes gyerek, mint eddig volt, azzal a különbséggel, hogy visszaköltözött a Kingi szobájába, mert "Kingi biztos fél egyedül, és ezt nem akarom Anya". Persze, semmi gond. Így is nagy bátorság volt részéről, hogy fél évig egyedül lakott a tetőtéri szobában. Ő az, aki tudja, hogy van egy teknősünk is, és még szeretgetni is szokta, szemben Noémivel, aki bár egy szobában lakik vele, nagyjából letolja nem érdekli, hogy mi van vele. Loli még virágokat is szokott neki hozni, útban a suliból haza. szóval tényleg a legrendesebb gyerekünk :)

 

Szerintem a nyakizmok kipihenték nagyjából magukat, így elmondhatom, hogy már két hete tartom magam elhatározásomhoz, és bár nem könnyű, de azért kitartok. Azért nem könnyű, mert itt elég nehéz bizonyos dolgokat beszerezni. Először is általánosságban elmodhatom, hogy a zöldség- és gyümölcskínálat alapból is hagy némi kívánnivalót maga után, de így, hogy némi extrákra is szükségem lenne, így.... Szóval főztem magamnak tegnap egy annyira jó cukkinis vegán lassagne-t, hogy elsőre dugig ettem magam, ma meg alig vártam, hogy megehessem a maradékot. Az alapja foghagymával prított tofu volt, rengeteg répával és cukkínivel és paradicsommal. Egy kis kerámia tálban sütöttem, amibe csak egy lap lassagne tészta fért, így egy tésztára jött a sűrű zöldséges ragu, még egy tészta - ragu, és még egy, azaz összesen csupán 3 db tésztalap volt az egészben, azt is kétszerre ettem meg. Szénhidrátmérgezést tuti nem kapok :) Csináltam magamnak üvegbe jó sok zakuszkát, azt eszem reggelente és vettem még zabpelyet, amit kókuszkakaóval öblítek le. Ennem kell jó sok magvas dolgot, hogy kiegyensúlyozott legyen az étrendem, de egyenlőre ebben nem látok semmi gondot. 

Jut eszembe, van fincsi diókeverékem, csemegézek egy kicsit, tegyetek ti is így!

 

Szólj hozzá!

Egy hétvége a tengerentúlon

2014.01.20. 05:03 Dornbi

Beszélek az otthoniakkal, hogy mit csinálok a tengerentúlon hétvégén. Mondom, vásárolok. Biztos nehéz elhinni, hogy egy férfi egész nap ezt csinálja. Pedig nem áll messze a valóságtól. Hogy hihetőbb legyen, elmesélem a mai epizódot.

Életem párja, még utazás előtt: Baba, hozzál már egy pizsamát, egy ilyen pöttyös pizsamát a “gepből”, amiből a múltkor is vettem. Apa Amerikába el. Persze a vásárlás első körében elfelejtettem, úgyhogy maradt a második körre. Autózok 15 km-t, bemegyek a boltba. Láttál már engem ruhaboltban vásárolni? Első reakció: jaj, hol vagyok? Csupa női ruha. Akkor biztos ez a nőiruha-osztály. Jaj, de hogy néz ki egy női pizsama? Némi keresgélés után találok néhány fehér-rózsaszín csíkos darabot. Lehet, hogy ez az? Van mellette nadrág is, külön. Bár arra a pöttyösre emlékezetből egyáltalán nem, de legalább egy rabruhára hasonlít. És különben is bugyik vannak mellette, tudja a franc. Kérdezzük meg az eladót. Eladó kedvesen visszavisz ugyanoda, ott vannak. Továbbra sem pöttyös.

Na jó, ezt nem merem megvenni. Kimegyek, keresek wifit. Hogy vizualizálni lehessen: bambán mászkálok a boltok előtt, nézem, hol jobb a vétel. Három boltal arrébb rám mosolyog a térerő. Rámegyek a GAP honlapjára, ott van: pizsama szett, pöttyös, 59 dolcsi. Pont olyan, mint amire emlékeztem. Megyek vissza az eladónak mutatom: tessék, ilyet kérek. Ó, olyan nincs. Szett egyáltalán nincs, karácsonykor elfogyott mind. Akkor kezdjük előről. Fel a wifire megint. Egy kis tapizás, kiderül, a honlap tudja, melyik boltban van ebből a pöttyös pizsiből. A honlap jó fej. Egyetért velem, hogy itt most nincs ilyen, de a 20 km-rel arrébb levő Stanfordi boltban van.

Ebédelésre vonatkozó terveimet elhalasztom, kocsiba ülök, irány Stanford. Bár emlékezetből megyek, azért valahogy eltalálok. Mázli, egyből a GAP mellett parkolok le. Hja, néha szerencsém is lehet. Bemegyek, immár rutinosan lokalizálom a pizsamarészleget, mutatom a csajnak, hogy ilyet kérek. Hát, olyan nincs, csak L-esben, de itt van ez a fehér pöttyös. Ez az, megtaláltam! Bár nem pont olyan, de eléggé hasonlít. Hálásan köszönöm, megyek, fizetnék: 120 dolcsi. Mi van? Ja, hogy az selyem. És nem adják szettben, csak egyenként. Úgy meg annyi, mert selyem. És különben is, a pénztáros szerint nekik nincs is szettjük, mert karácsony után elfogyott. Még talán ki is fizetném, ha tudnám, hogy Babám szeretni fogja. De nem kockáztatok.

Kezdjük előről megint. Lehet, hogy abban a fél órában megvette valaki, amíg odaértem? Megint keresek wifit. A honlap szerint még mindig van pizsama ott, abban a boltban. Vissza a boltba, csak kitartás. Mutatom a csajnak, hogy az internet szerint itt most, neki van olyan pizsamája, amit keresek. Nagy kerek szemekkel néz, de azért elgondolkodik. Elsőre kedvesen odavezet a leértékelt árukhoz, és közli, hogy ha van, akkor a hozzávetőleg 2200, rendezetlen darab között lesz. Nem baj, ez már valami. De azért elmegy a raktárba. Két perc múlva előjön 4 szett pizsamával. Mindegyik M-es. A színe persze nem olyan, de legalább az alakja igen, szettben van, és nem selyem. És csak 60 dollár egy szett. Ez az! Meg még az is lehet, hogy le van értékelve, bár ebben nem annyira bízok. Diadalittasan a pénztár felé veszem az irányt. Gondolom, ha 60 dolcsi , az egyiket megveszem, ha olcsóbb, akkor talán mind a kettőt is. Ha már ennyit dolgoztam rajta, legyen eredménye. Az első 20 dolcsi. A másikat nem tudja. A mellette levő pénztáros szerint 40. Na, akkor a kereten belül vagyunk. De valami megakad, matatnak a pénztárgépen a szomszéd pénztárossal. Hosszú másodpercek telnek el. Végül kiböki: 45 dollár a vége.

Jessz! - gondolom magamban. Csak egy pár órát kellett rajta dolgoznom, és megvan. Végre megvan, amiért jöttem, és mehetek keresni valami harapnivalót.

Hát, így telik a hétvégém a tengerentúlon. Most már talán látszik, nem unatkozom. A Babámnak pedig ezúton üzenem, hogy szeretem, és viszek neki pizsamát, ha a hétfejű sárkánnyal kell megküzdenem, akkor is!

Szólj hozzá!

A süti, a süti, a süti

2013.09.05. 15:05 DKriszta

Az alábbi levelet a Testvéremnek és Édesanyának szántam, ám sokan reklamáltak, hogy nem írok mostanában, ezért gondoltam, megosztom:

Sziasztok,

Már kétszer nem sikerült jól a Juci féle meggyes süti. Fogalmam sem volt, mi a fene baj van, mindent úgy csináltam, ahogy leírtam. Aztán eszembe jutott, hogy a tesóm tepsije jóval kisebb, mint az enyém. Lehet az van, hogy a légisességéhez megfelelő magasság is kell... na fogtam magam, és a barátoktól kapott egy kiló meglehetősen savanyú szilvát felkockáztam és beszórtam fahéjjal, de nem szórtam rá cukrot. Mert azt minek.  Megkevertem a masszát, egy kb akkora méretű tepsibe tettem, mint a tesómé, jól megtömtem a szilvával, majd kimentem falevelet söprögetni.
Majd rájöttem, hogy meg kellene nyesni a szomorúfűzet is. Aztán gereblyéztem.
Aztán megszomjaztam.
A házba lépve nagyon kellemes illat fogadott........... nahát, Noémi süt valamit??? Majd rá kellett jönnöm, hogy ÉN sütök!!!
Kikaptam a tepsit és pont, de pont a legjobb pillanatban. Még nem égett meg, de már szilárd a teteje, nem esett össze, miután kivettem.
Megkóstoltuk, és ISTENI! A szilva savanyúsága, annyira jól kijön a tésztával, na meg a színe.... piros csíkokat húzott bele a szilva kicsorgó leve :)
Szóval, olyan légies lett, amilyennek lennie kell. Namármost. Ezzel az a probléma, hogy bár még csak most sült ki, a tepsi már félig üres, és még Péter haza sem ért........
A kérdés tehát: hogyan duplázzuk az adagot? Mert gondolom a szorozzunk meg mindent kettővel nem olyan jó ötlet, vagy de?
Tesókám, mégegyszer hálás köszönet a receptért......... süsüssünk, vagy sose hízunk meg!
Puszi
Én
Egyébként a levélírogatáson és a süteményeltüntetésen túl van egy csomó dolog, ami történik velünk. Többek között már a Kingi is jár minden nap svájci oviba. Most még csak lájtosan, mert az óvónők a Marsról jöttek, de már dolgozom azon, hogy közös bolygóra kerüljünk.
Noéminek rettenetesen sűrű lett a heti programja. Egészen konkrétan egyetlen szabad délutánja sincs, és az 5 délutánból háromszor este 6 után jön haza. És ugye akkor jön még a leckeírás.
Lolika megy picológiai felmérésre, mert a tanár úgy ítéli meg, hogy megérdemli, hogy kiemeljék egy spéci csoportba, de ez csak akkor lehet, ha csinálnak neki IQ tesztet, azt meg a picológus tud. Na, majd meglátjuk. Egyszer én is csináltam egy ilyen IQ tesztet, de az eredmányek alapján megállapították, hogy szerves élőlény vagyok, azóta nem hiszek én ebben olyan nagyon.
Hát most röviden ennyi, majd még igyekszem beszámolni, ha kisütök valamit :) 

Szólj hozzá!

Tél ide, tél oda

2013.03.02. 23:39 DKriszta

Kedves hallgatóink - kik saját hangjukon kénytelenek bennünket hallgatni - tisztelt közönségünk, valamint rég elfeledettnek hitt barátaink!

A Dornbach Dokumentum stáb örömmel adja át szemelvényeit a télről. Kérjük fogadják szeretettel!

Amikor a rózsaszín ködben elhangzott, hogy szeretett kis házikónkkal kapcsolatos minden feladat bennünket terhel, még nem láttuk a valóság rettenetes hólapátját. Sőt! Örültünk, hogy végre nem kell mindennel a házmesterre várni, majd mi mindent megoldunk. Eme büszkeséggel felturbóztatott ál-merészséggel vágtunk neki a szépen beköszöntő télnek. Lehetett volna olvasni a baljós jelekből, mint az októberben leesett 10 centiből, de mi vakok voltunk.  És reménykedtünk, igen, balga módon reménykedtünk egy jó sízezonban, meg hogy szép, FEHÉR telünk lesz. Na, fehérségből nem volt hiány. Meg sem tudom számolni azon reggelek sokaságát, mikor az óra jelzés után Péter kedvetlenül elhúzza a rolót a tetőtéri ablakunkon, elborzadva látja, hogy nem lát ki és vonul le havat lapátolni. Az első héten még tán mosolygott is hozzá, a másodikon már nem annyira, aztán meg rájött, hogy nyakig ül a pottyantósban. Hogy miért? Mert a sorban legalul lakó szomszéd egy egyedülélő nő, aki lehetetlen időbeszotással dolgozik az egyetemi klinikán, az égési osztályon - ergo nem lapátol havat. A közvetlen szomszédunk, szintén egyedül gyermeket nevelő anya, aki lapátol havat, na de az mégsem járhatja, hogy egy nő lapátolja el a havat. Vagyunk mi, az erőtől duzzadó harmincasok, majd fölöttünk laknak Uecker bácsiék a maguk fejenkénti 80 évükkel, hát nyilván, nehogy már ők lapátoljanak havat. Hosszú időbe telt, mire rájöttünk, hogy nagy valószínűséggel az van, hogy Péter idézi elő eme szörnyű állapotot, mert aggódik, hogy legyen majd elég hó a síeléskor........de ezt majd mindjárt folytatom.

Októberben ráeszméltem, hogy kezdődik a korcsolyaszezon, és a csajokat legott beirattuk a thalwili koripályára. Pechünkre csak szombat 12:45-kor kezdődő oktatásba vették be őket, így praktikusan az összes szombatunk jól ketté lett vágva. A csajok nagyon élvezték, sőt még a Kingi is megállás nélkül reklamált, hogy ő is menni akar. Persze még nem vették be, de azért béreltünk neki is korit, és ha az oktatásnak vége volt, akkor mind jégre mentünk. Történt, hogy Péter Amerikába utazott, és ezen időre meglátogatott minket Anita és a két lurkó - merthogy Dornbachmama elesett Szenteste a jégen, és sajnos műteni kellett, a Karácsonyt is korházban töltötte, és ezért nem tudtak eljönni, Anyáméknál meg hivatalos ügyek miatt nem volt járható az út. Szóval itt voltak a fiatalok, és persze volt korióra is. Legott a jégre vittem persze mindenkit. Ja egyébként, lehet, hogy nem mondtam még, de én magam nem tudok korcsolyázni, ennek ellenére megfogtam Lili és Kingi kezét, és elmagyaráztam, hogyan is kell ezt csinálni, majd szépen lassan nekilódultunk. A Lili fantasztikus ügyes volt. Hamar lemásolta a mozdulataimat, megértette, mikor elmagyaráztam, hogy fontos, hogy a testsúlyunk elöl legyen, mert ha kicsit is hátradőlünk, azonnal seggre esünk, és már az első alkalommal is elengedett és nekikezdett egyedül csúszni. Ezzel szemben Ádám a fejébe vehettte - ugye biztosan nem tudom - hogy amit én mondok, az biztos nagy marhaság, merthiszen láthatóan nem tudok korcsolyázni, így saját módszerével kezdett korizni. Miután vagy 150X seggreesett, kiment kicsit pihenni. Második alkalommal, Lili már a kör közepén próbált pörögni, míg a nagyok körülötte fogócskáztak. Ádámot ismét karonfogtam, de nem jutottam vele sokra, viszont már a saját módszerével is csak 80X esett el, ami azért lássuk be, szép teljesítmény. Igaz a pályáról négykézláb ment le, de csak azért, mert úgy ítélte gyorsabbnak. 

Nem gondoltam volna, de ez a tél a végül a korcsolya jegyében telt el (miről beszélek, még most is rettenetes hideg van, és hó is van), mert felkért Loli osztályfőnöke, hogy kísérjem el az osztályt a koripályára. Az egész Wilacker iskola egy délelőtt elment korizni. Azzal kezdődött, hogy elballagtunk a vonathoz, majd a Lagnau megállóból busszal el a pályáig, majd onnan 1km gyalog ténylegesen a pályáig. Mire minden gyerek korit kapott, felöltözött, elkészült, megőszültem. Majd én is kaptam a lábamra korcsolyát. Jó svájci szokás szerint a tanárok nem foglalkoztak a gyerekekkel (3 tanár kb 70 gyerekre), így vettem a bátorságot és a fal mellett lassan araszolgató gyerekekhez mentem és a Lilinél begyakorolt módszeremmel elkezdtem őket megtanítani. Egy óra alatt 6 gyereknek sikerült elméleti szaktudásomat gyakorlatba átültetni, és ezzel már jól éreztem magam - miközben a tanerők kávéztak és beszélgettek. Volt kis tízóraiszünet, majd a pályára visszérve felfedeztem, hogy a Jázmin nevű magyar kislány is a popóján landolgat. Odamentem, megpróbáltam megtanítani, de ő meg az Ádám típus volt, és nem nagyon hatottam meg. Azért azt sikerült elérnem, hogy kicsit dőljön előre, bár láthatóan nem tetszett neki. Ekkor elkövettem azt a hibát, hogy kezemet nyújtottam, így az összeérintés pillanatában esett el, megtartottam, ám ezzel a másik irányba lendült, amire viszont nem voltam lelkileg felkészülve, így eszméletlen nagy dupla-leszúrt-rittbergert mutattam be, seggre. Azt hittem, nem fogok tudni felállni. Végül mégis kikecmeregtem, de közöltem, hogy ma már nem tartok több foglalkozást.

A pálya bejáratához kis rámpán kell felmenni. Le van rakva gumiszőnyeggel, hogy a korival is kényelmesen meg lehessen ezt lépni. Ott áldogáltam, mikor jött nagy lendülettel egy nálam nagyobb fiú és arcal előre megpróbált a rámpán lejönni. Rászóltam, hogy ez így nem lesz jó, erre felháborodottan rámszólt, hogy ne dumáljak, nem vagyok az anyja, ebben a pillantaban túllendült, a két lába az ég felé repült, ő maga a tarkóján landolt és elájult. Körbenézek, tanárok sehol, szuper. Életet lehetlem belé, fel akart pattani, lefogtam. Mondtam neki, most eljátsszuk, hogy én vagyok az anyja és szót fogad. Végignéztük múködnek-e a végtagjai, fáj-e a feje, lát-e rendesen, tudja-e hol van, nem fáj-e sehol. Mikor kiderült, hogy minden rendszer jól ujrabootolt, felállítottam, erre közölte, hogy aznap még nem evett, adjak neki enni. Hát szerintem túlértékelte szerepvállalásomat. Beküldtem a pihenőbe, de 5 perc múlva már megint a pályán láttam. Innentől viszont áttettem székhelyemet a rámpához, és minden érkezőnek elmagyaráztam, hogy oldalazva jövünk le. Nem mindenkit érdekelt a mondanivalóm, viszont kellően lelassítottam mindenkit, így már csak két esést voltam kénytelen végignézni. Ami a legszebb, még a tanárokra is rászóltam. Jeeeeeeeeeee.

A hazaút rettenetes volt. Nem elég, hogy a gyerekek fáradtak voltak és nem volt erejük még a buszmegállóhoz is elgyalogolni, a beérkező busz is tele volt már szinte, így egész érdekes volt bepréselődni. Volt egy néger kislány - na jó, akkora volt, mint én - nem akart felszállni a buszra. Lökdöste a tanárt, nem engedett, megfeszítette magát. Nagy erővel az ajtó záródáskor lökték oda, persze hozzám, majd elindultunk. Rúgta az ajtót, kiabált, hogy ki akar szállni. Megöleltem, beszéltem hozzá, simogattam a fejét. Kiderült, hogy fél a busztól. Egész úton duruzsoltam neki, minek hatására a mellkasomra tette a fejét és elengedte magát. Mint mondottam volt, telezsúfolt, menetrendszerinti, már eleve tele lévő buszon vagyunk, és én őt ölelem, és egyikünk sem kapaszkodik. Persze mindez nem sík terepen történik, mert Svájcban vagyunk, így kénytelen voltam rászólni, hogy vagy ne engem öleljen, vagy kettőnk helyett kapaszkodjon. Mindeközben két tanárnő is kedvesen mosolygott rám. Amint leszálltunk a buszról, felélénkült, de a vonat beérkezésekor, már keresett a szemével, én meg csak kitártam a karom: gyere, a vonat is nagy barátunk! És ekkor jött a feketeleves: Sihlau megállóból a Wilacker iskolába hajtani a gyerekeket, SZÓ SZERINT. Ha ezerszer nem hallottam a FÁRADT vagyok, nem megyek tovább-ot, akkor egyszer sem. A végén, már 4 gyerek táskáját vittem, mert persze volt olyan, aki a saját koriját hozta magával, így az ilyen feltételek mellett lehetetlen teher volt az elsősöknek. Megszenvedtünk, mire felértünk. Másnap kaptam egy képeslapot meg egy doboz bonbont az osztályfőnöktől, megköszönte hatahatós közreműködésemet. Na legalább ennyi, majd Péter megeszi.

Ma volt a lányok szezonzáró gálaműsora a koripályán. Délre kellett mennünk, kettőig tartott és IGENIS befagyott az összes nyílásunk! Nem sokszor fáztunk ennyire! A Loli kijelentette féltávnál, hogy ő nem megy vissza a jégre, mert ott kellett mozdulatlanul állniuk egy jó órát, hogy aztán 3 kört korizzanak. Bár úgy volt, hogy megyünk ebédelni, de lefújta az elcsigázott társaság, így merülőversenyt tartottunk a fürdőkád legalább 45 fokos vizében.

Bátorkodom előhozakodni még a síelés témakörével, de mivel már elzsibbadt a kezem, nektek meg gondolom kiszáradt a szátok, tartsunk egy perc reklámszünetet, aztán folytatom........................................

Na, ki találja ki, hogy hol voltunk a síszünetben???? ........ Bingó! Wildhaus! Mama, a te szavazatod nem ér, te tudtad korábban is!

Szóval a a korábbiak ismeretében közölte velem Az Ember, hogy az első nap SZOBAFOGSÁG. Nem mehetek, sehová, nem csinálhatok semmit, és nem is gondolhatok semmire.  Mivel ez rettenetesen unalmas lett volna, így azért egy kicsit mégis elmentünk kirándulni Iltiosra, na de ott aztán tényleg nem csináltam semmit.

A síelés szuper volt--- már annak aki síelt. Én ugye nem. Merthogy idén először Kingi is ment sísuliba. A nagyokkal együtt beirattuk őt is ebédre, meg déltáji foglalkoztatásra, így a reggel 10-kor leadott gyerekeket elvileg délután 4-kor kaptuk vissza. A nagyokkal ez remekül működött, de Kingit nem mertem még nagyon ott hagyni, így aztán felvertem minden nap kis tanyámat a sísulinál, és míg őkegyelmessége a fékezés képességét sajátítgatta, addig én két kesztyűs kézzel készültem a német nyelvvizsgára. Ezt egyébként Lottától tanultam, mármint nem a tanyaverést, hanem a dupla kesztyűbe dudálást. Ő úgy oktat - ő is síoktató - hogy van rajta egy 5 ujjas szövetkesztyű, olyan snassz, hagyományos, és arra még felvesz egy nagyon vízálló kétujjasat, ami viszont sokszor nem olyan csini, ellenben szuper. Így én a szövetkesztyűben írtam (a -8 fokban), majd mikor már nagyon fázott a kezem, felvettem a másik kesztyűt is. Hamar bemelegedtem, így kezdhettem előről az egészet. Hogy miért volt erre szükség? Nos azért, mert a nyelvvizsgán KÉZZEL kell majd írni, és az elmúlt 15 évben bevásárlólistánál hosszabb terjedelmű művet nem írtam tollal. És hát, vallom be őszintén, az olvashatóságon is volt még mit javítanom. 

Na de vissza a hóra. A gyerekek megint nagyon élvezték. Ugyanott laktunk, ugyanolyan jókat ettünk, ugyanúgy nem kellett őket reggelente noszogatni, mint tavaly. Most egy csoportba került Noémi és Loli, így aztán még nagyobb volt a boldogság. Minden délben Péterrel kettesben beültünk a koripálya éttermébe (ugyan hová máshová) és ott ettünk. Hát nem hiszitek el, rövid idő alatt kiderült, hogy az éttermet üzemeltető pár férfi tagja magyar, és persze minden nap jött kicsit diskurálni velünk. Mint kiderült már 43 éve él Svájcban, de csak ebben a szezonban jöttek Wildhausba. A Bodensee-nél voltak korábban, de ott már nem megy a bolt, de itt, itt szuper. Mint kiderült, van Curling pálya is, és arra nagyon sokan jönnek. Az osztrákoknak valami 4, a németeknek 2, de a svájciaknak 38 Curling csapata van, és azoknak persze gyakorolni kell. 

Kingi jól haladt a sieléssel, bár nem mindig volt kedve az adott oktatóhoz, még akkor sem, ha egész héten elvileg ugyanaz a 4 ember oktatta, persze nagy pofával már az első nap közölte, hogy akkor ő már tud, mehetünk fel a hegyre. :), de azért még hagyuk, hadd tanuljon. Minden nap azon ment a rinya, hogy mikor jön Snowli, a nagyra nőtt hegyi nyúl (-nak öltözött egyik oktató szórakoztatni a siserehadat), aztán meg amikor jött, nagy bátran kukucskált mások háta mögül, majd nagy hanggal hangoztatta, hogy milyet bratyizott a Snowlival. Hát betojtunk. Persze mindennapi zsolozsmánk lett, hogy vajon jön-e a Snowli. Ha jött az volt a baj, ha meg nem akkor az. Megegyeztünk Péterrel, hogy a teszt jól sikerült, minden gyerek jól megvan nélkülünk délben, úgyhogy jövőre ugyanitt, de már mi is teljes jogú síelőkként. Úgy legyen!

Na, azt kihagytam, hogy megérkezésünkkor gyönyörű napos idő volt, ami még 3 napot kitartott, majd elkezdett havazni, és abba sem hagyta, míg el nem jöttünk. Péter utólag bevallotta, hogy megint izgult, hogy lesz-e elég hó - hát volt. Itthon kiderült, hogy míg távol voltunk egy csepp hó sem esett, de jó, senkinek sem kellett lapátolni. Mondanom sem kell, vasárnap reggel arra ébredtünk, hogy havazik. Most inkább nem ismételném el, mit mondott Péter, de éreztette minden hópehellyel, hogy cseppfolyós állapotban születtek, maradjanak is abban. Azóta áhitattal nézzük minden nap az időjáráselőrejelzést, mert elvileg minden másnapra 8 fokot jelez, csak a másnapok tolódnak mindig másnapra, így egy hete üldözzünk egy jó időt, de csak nem sikerül elcsípni.

Még nem szólottam a szülinapokról, volt bőven, és a bizonyítványokról sem. Röviden, annyit, mindenki egy évvel idősebb lett, én magam pedig több égési sérülést is elszenvedtem. A farsangon kiderült, hogy sokan nem tudnak fánkot sütni, így 3 alkalommal tartottam fánksütésből oktatást, mert ez nem elfogadható állapot. Rongyosra beszéltem a farsangkor a számat, de megérte, mert a gyerekek nagyon élvezték. Noéminek 5-6 lett a bizonyítványa, matekból 5,9 lett az átlaga, de csak 5-6 kapott, mert az nem tiszta 6. Loli pedig még nem kap jegyet, csak szóbeli értékelést, és sok szépet és jót elmondtak róla. 

Szóval a tél lassan mögöttünk - bár a hólapát még az ajóban áll - már gondolatban a tavaszra készülünk. Pascal azóta sem alszik, viszont a síelés kapcsán kiderült, hogy nem igényli bébiszitter szolgálatait, jól elvolt a bekészített ennivalóval egy hétig. A kocsira valószínű venni fogunk egy síboxot, mert a lécektől lassan nem férünk el, és ami a legszebb, egész télen csak egyszer estem seggre! Na ezt csináljátok utánam Pupákok!

Szólj hozzá!

Állatkert az otthonomban

2012.11.08. 20:41 DKriszta

Gyerekként rajongtam Gerald Durell könyveiért. Titkon arról ábrándoztam, hogy majd egyszer nekem is jó sok veszélyes állatom lesz, és majd mind eldugdosom a szüleim elől, és majd híres etimológus leszek. Vagy rendőr. Vagy csak simán hibbant felnőtt.

Persze nem mertem a húrt túlfeszíteni, így csak két árva hosszúszőrű tengerimalacot tartottam a meglévő háztályi állatállomány mellett (tyúk, disznó, Mama udvarán kacsa, Keresztanyáméknál gyöngytyúk), és persze kutya meg macska. Ebből is láthatjátok, micsoda sanyarú, állattalan gyermekkorom lehetett.

Amikor beköltöztünk ebbe a szép, és mostanra már igazán megszeretett házunkba, nem hittem volna, hogy minden gyermekori álmom beteljesülhet. Rendszeresen dézsmálja a fű alatt rejtőző lárvákat egy BORZ, a  kukát nem tehetjük ki csak az elszállítás reggelén, mert a RÓKÁK rendszeresen a környéken járőrőznek. A nyáron a szomszéd kihívta a vadaspark dolgozóit, mert a terasz mellett álldogált egy ŐZ, és persze mindeközben Pascal a TEKInk úgy döntött, hogy biz'isten ő nem alszik téli álmot.

Szokásához híven egész egyszerűen meglépett a teleltetésére elkészített szlamával bélelt dobozból, a pincéből, a harmadik polcról. Miután már két hete nem evett és a pinceablak nyitva volt. Állítólag 10 fok alatt már nem képes mozogni, de úgy tűnik Pascal ezt a részt nem olvasta a szakkönyvekben. Azt írják, ilyenkor erővel kell felkelteni, hogy egyen...... nem tudom, erővel kell visszafogni, mert még a terráriumból is ki akarja magát küzdeni. Ki szoktuk tenni a padlóra, had menjen amerre lát, és hát úgy nézzük, elég messzire ellát.

És akkor még nem is mondtam legfrissebb lakónkat. Már két éjjel arra ébredtem, hogy karmok szaladgálnak a fejem fölött a lambéria és a tető között. Elsőre rettenetesen megijedtem, hogy egér, mert amikor gyerek voltam, egyszer hajnal 2től nagyjából 5ig kergetett az egész családunk egy egeret otthon (ja, őt ki is hagytam a felsorolásból) oly módon, hogy az összes bútort el kellett mozdítani a helyéről, majd Jóapám ránk szólt, hogy akkor most takarítsátok is ki, ha már elhúztuk. Szóval nem szeretem az egereket, na. 

Gondoltam jobb a békesség, átmegyek a szomszédba és megtudakolom, hogy ők is hallják-e, illetve mi a teendő, ha a lambéria alá beköltözik egy egércsalád? Szerencsére Uecker bácsi megnyugtatott: Áhh, nem egér, hanem NYEST. Szokott jönni, de aztán elmegy, nem kell miatta izgulni. Elkapja az egereket, ha esetleg lennének, meg a madarakat is, amik néha befészkelnek a tető alá.

Végtelen nyugalom áradt szét bennem ettől. Nem elég, hogy 4 hónapja vettünk egy nagyszerű házat, egy komplett állatkertet is kaptunk hozzá, és mindezt tök ingyen. Na, kell ennél több????

Szólj hozzá!

Sokkterápia

2012.09.24. 10:36 DKriszta

Mindig, amikor úgy érezzük, hogy olyan kis békésen-rendesen éldegélünk, jön egy kis sokk, hogy megtudjuk lehetne ez máshogy is.

Legutóbb például az én kedves jó emberem szülői értekezletre ment a Noémi tanárnőjéhez, hogy egy jó óra múltán sokkos állapotban térjen haza. Kérdeztem: mi van? - csak a fejét rázta erőst a bárszekrényt stírölte, és csak ült a fotelban, csak ült. Gondolom szíverősítőre vágyakozott. De aztán belevágott: 15 év! 15 évvel fiatalabb nálam a Noémi új osztályfőnöke! Ez az első munkahelye! -Drágám, ne izgasd magad, valahol neki is el kell kezdeni. Aztán persze még kiderült, hogy azért nem teljesen hülyék az iskolában sem, kapott egy idős tanerőt mentornak, aki figyeli a munkáját és akitől tanácsot kérhet. Egyenlőre örülünk, mert lelkes kis tanerő, és igyekszik a gyerekekbe is lelkesedést önteni. 

Na de ezzel még nem volt vége.......... Péter csak a fejét rázta. Mint 5 perccel később kiderült, a szülők egy része reklamált, hogy kevés a házi (azóta több is lett), meg hogy már nem írnak minden héten naplót, mint az előző két évben. Hát akkor felvilágosultak: elvitték a teremből a 26db Macintosh gépet, napokon belül új taneszközt kapnak a gyerekek: iPAD-et!!! Minden gyerek kap egy ipadet, és azon fognak dolgozni. Szóval Péter maga alatt volt, vissza akart ülni az iskolapadba, néhány apukatársával közösen. Ezen még jó pár napig elgondolkodtam. Otthon sok iskolában nem volt télen fűtés, nincs pénz normális eszközökre, ha van írásvetítő, akkkor nincs hozzá fólia, vagy toll és sorolhatnám. Itt meg a Mac-ek helyett ipadeket kapnak a gyerekek. Megáll az ember esze.

3 komment

Végre....

2012.09.11. 22:03 DKriszta

....... erőt tudtam venni magamon és leültem ide, hozzátok.  Nem azért nem ültem én ám eddig ide le, mert egy mérföldes nagy lusta röfi vagyok, hanem mert egy bányaló, akinek állítják, hogy már majdnem kiért a bányából, és a napsugár várja odakinnt, csak a fene se hiszi el. Hogy mivel van tele a csille? 

Hát hétfő reggel mindenki elindul: Noémi isibe, Lola isibe, Kingi spielgruppéba, Apa dolgozni, és Anya is isibe, mert volt olyan ökör, hogy elvállalta, hogy a két épület között az októberi szünetig kísérgeti a gyerekeket oda- vissza, hogy biztosan ne tévedjenek el, és hogy még esetleg az óráikra is odaérjenek. Tehát reggel 8kor, mindenki balra el. Én magam már 9-re újra otthon vagyok, hogy aztán gyorsan feldobhassam az ebédet főni. Ha nem dobálózom nagyon durván, akkor 10-kor már megint az iskolánál várok, és most az ellenkező irányú forgalmat támogatom. Hazaérek félóra múlva. Az ebéd, talán ekkor még pont pattog, így azt gyorsan elrendezem. 11:40-re lesétálok Kingiért (szigorúan egy köcsög kakaó társaságában) a vonatmegállónál lévő spielgruppéhoz, majd együtt legyőzzük visszafelé is a nem kevés szintkülönbséget. Kötelezően útba kell ejtenünk a lovacskákat (fa hintalovak), mert máskülönben nem hazajövet a hazajövet. Délre pont hazérünk, mielőtt a 3 fős siserehad is betoppanna, ugyanis hétfőnként Sári is nálunk ebédel. Szóval megesszük a jó kis pattogós ebédet, majd kis játék után Noémi és Sári az isibe vissza, Kingit pedig Lolival 3-ra visszük magyaroviba. Fél négyre hazaér Noémi, ekkor uzsonnázás, majd harminchatszor rászólók, hogy írja már a leckét, de persze valamit színez, vagy vág, vagy ragaszt. Nagy nehezen mégis elkészül a lecke, de csak ha minden szúró, vágó, ragasztó eszközt elkobzok. 5-re viszem Noémit tornázni, majd 6-ra megyünk a Kingiért, onnan fél hétre a Noémiért. Apa haza, együtt  vacsora, kis káosz a lakásban, majd lefekvés.

A kedd reggel kicsit lazább, mert 8-kor minden ugyan így zajlik, csak én itthon maradok és online tornázok egy órát, igaz, hogy Noéminek a másik iskoláépületbe kell menni, de ügyes nagylány rollerrel jár. Fél tízre Langnauba megyek, mert kezdődik a délelőtti magyarovi, és eddig még mindig kellettem valakinek pár percre. Közben az ebéd eszembe se jut, hiszen tegnap eleget dobálóztam vele. 11:40-re megint (szigorúan egy köcsök kakaó társaságában) megyek a Kingiért, és hazafelé útba ejtjük a lovakat és éppen hazaérünk a nagyok előtt. Megebédelünk, csak négyesben, majd kis játék után a nagyok visszamennek az isibe. Kingivel megpróbálunk úrrá lenni a káoszon, de sokszor Kingi egyszerűen csak elalszik. Én meg már volt, hogy ilyenkor varrtam :) Merthogy már egy ideje varrogatok, legutóbb egy szakadt nadrágból rövidnadrágot, most épp eszetlen gumis nadrágból, normális gumis nadrágot, szakad ruhából, selyemszalagozott ruhát, és anyagból játszóruhát. A csajszik fél négyre hazaérnek, uzsiznak, majd leckeírás. És logopédia. Nem nagyon tetszik nekik, de fontos, úgyhogy nincs választásuk. A változatosság kedvéért ma Lolit viszem tornázni, majd 7-re megyek érte. Nagyjából ekkortájt szokott Apa hazérni, vacsi, kis mese, lefekvés.

A szerda tök nyugis nap. Kingi nem megy spielgruppéba, Loli, Noémi ugyanoda mennek. Apa dolgozik. Délre hazajönnek a tesók, egykor elindulunk és Kingit leadjuk a Sáriéknál, cserébe Sárit elviszem az enyémekkel magyariskolába. Onnan hozzánk jönnek azok az anyukák, akik messziről jönnek, és nincs hová menniük. Itt játszunk, beszélgetünk, majd 3-ra megyünk értük. Ekkor átviszem Ágit (tanerőnk) a magyaroviba, ott leadok az iskolából hozott gyerekek közül kettőt. A nagyokkal most beszéltük meg, hogy ezután könyvtárba fogunk majd járni, mert "itthon nincs egy normális könyvünk se". Aztán leckeírás, majd hatra megyünk a Kingiért, jön Apa haza, és csináljuk a szokásos cirkuszt. Nem is vészes, ugye? Ja persze, gondolom főzni meg mosni ilyenkor kell.

Csütörtök reggel a csajok balra el, Kingi marad és Apa is, mert én már megint tornázom, és míg ezt teszem, Apa előkészíti a Kingit magyarovira. 9:11-kor el kell indulnunk, különben elkésünk. Ha Őnagyságát leadtam, rohanok vissza, mert 10-kor megint kísérek egy csapat iskolást a két épület között. Ha hazaértem és pont nincs kaja, akkor gyorsan nekiállok összedobni valamit, ha még nem reggeliztem, akkor eszek is valamit. Kingiért fél tizenkettőre kell mennem. Kakaót nem viszek. Ebéd után a Noéminek vissza kell menni, csak Lolit nyaggatom, hogy van-e lecke. Ha Noémi is hazaért, akkor meg őt. Ha mindennel kész, akkor diktálok neki pár mondatot, mert a gyatra német helyesírásán javítanunk kell. Este Apa haza, majd a szokásos.

Pénteken minden lány megy, ahová a sorsa rendelte. És igaz, hogy a két épület között is cikáznak, de most a tanári kar kíséri őket. Micsoda könnyebbség! Októbertől ekkor lesz majd németórám, de most még laza vagyok, nincs extra programom. Csak a szokásos, ágyak megigazítása, szellőztetés, földön tartózkodó ruhaneműk szennyeskosárba deportálálsa, és ismételt felszólítása, hogyaszondja: ha én még egy ruhadarabot a földön találok, esküszöm a kukába dobom!! De aztán persze sose teszem. Nagy elhatározásaom alapján a péntek a SÜTI-nap, vagyis ekkor tartalmasabb levest főzök, és délután sütit sütök. Ezért volt már majomkenyérfa Limara receptjei közül, és egy svájci mandulás golyó a Loli kedvéért  ( itt voltak Ádámék, és akkor nekik csináltunk, de az hamar elfogyott. Na igen, erről is kéne majd írni....mármint, hogy itt voltak). Délután Lolinak kell visszamenni az isibe, így ha hazajött és szép az idő, elugrunk valakihez zavarkodni, vagy játszóterezni.

A szombatok eddig még mindig a fúrás-faragás jegyében teltek, mégsem fogynak a falra rögzítendő dolgok. Én nem is értem, szerintem titokban, az éj leple alatt szaporodnak.

Nagy hír, hogy ma voltak itt a gránitosok, és végre lecserélték az őrülten toldott-foldott munkalapot. Ehhez speciel atomjaira szét kellett szedni a konyhát, és most itt ülök a romok között, de azt mondták, holnapig had kössön, ne piszkáljuk. Ám legyen. Rajtam kívül úgyse fog más főzni, meg elpakolni, szóval elviselem.

Nagy tervünk, hogy vasárnaponként kirándulgatunk majd............. hát meglátjuk. Előbb fogyjon a fúrnivaló :)

Szóval itt jártak Attiláék. Vagy Anitáék, vagyis az Ádámék, azaz a Liliék. Ugye, mert kit kérdezel. Ha Lolit, akkor a Liliék, mert olyan jól összemelegedett a Lilivel, rengeteget játszottak együtt a játszószobában. Ha Noémit, akkor Ádámék, mert ő meg Ádival bandázott. Ha Kingi és Pétert, akkor Attiláék, mert Attila összerakta Kingi legó Mac-ét, Péternek meg rengeteget segített, így sikerült a helyére beépíteni az új hűtőnket, ha meg engem, akkor Anitáék, mert egyrészt nekem ő segített nagyon sokat, másrészt meg jóóóóóó sokat dumáltunk :)

Persze nem kötöttük le őket minden nap valami melóval, de csináltunk nekik kiránduló-tervet. Nagyjábóól sikerült is tartaniuk, egyedül a Technorama-ba nem jutottak, el mert oly vacak idő volt, hogy nem volt kedvük elindulni, így aztán összerakták nekünk a polcrendszert a pincébe :) 

Ja, és mióta vettem a játszószobába egy hintaágyat, azóta csak a nyikorgást hallani odafentről, meg néha a nagy csattanást, amikor kiesik valaki. De már fejlődnek, teleszórták a padlót óriás párnákkal.

Szóval, ha most azt mondom, hogy végre itt ülök, és csak dumálok, akkor tényleg...... végre. De könyörgöm mikor lesz ennek VÉGE?

Szólj hozzá!

Szökevény

2012.08.20. 16:29 DKriszta

Nem emlékszem már teljesen kristálytisztán, hogy említettük-e már, de tavasszal 6 tagúra bővült kicsi családunk. Pascal egy most augusztusban egy évessé nőtt görög teki. Rettentő édes, nagyon szeretjük, de halljátok, ennek a kis macilacinak borsó van a fenekében. Elvileg ugye terráriumban lakik.. Előírás szerint a minimális mérete a páncélméret 5X. Namost őkelme jelenleg durván 6 cm-es, szóval nem kell neki egy barlang. Persze vettünk neki egy szép nagyot. Amint beköszöntött a jóidő, kivittük, hadd szívja a friss svájci levegőt. Na ezzel nem is volt egy darabig semmi gond. Reggel kitettem a kertbe, este könnyűszerrel megtaláltam, bevittem. Ennyi. Nade, elérkezett a nyaralásunk ideje. Vagyis mi mind, persze őkegyelmessége nélkül repülőre szándékoztunk, hogy Menorcán süttessük, és a tengerrel nyalassuk kecses lábainkat. Ez a mi kis törpeségünk ezen úgy felszívta magát, hogy előző este elbújt, és éjjel 11-ig még rögtönzött, életveszélyes lámpával sem találtam meg. Másnap reggel, szakadó esőben is bőszen kerestem, de semmi. Szóltunk a szomszédoknak, hogy majd nézzenek szét néha mifelénk, mert időközben a hőmérséklet a hihetetlen 11 fokig emelkedett (júli 15), és féltem, hogy a kiscsávó elássa magát télire. Mondjuk okkal tehette volna. 

Hétfőn - 2 nappal később - kaptuk az sms-t, hogy előkerült, mi legyen vele. Bevitettük üvegkalickájába, és kértük barátainkat, etessék. Szépen hazértünk, lassan Svájcban is nyár lett, felvettük a szokásos ritmust: reggel kiviszem, este vissza a helyére. Ez tök jól működött, egész csütörtökig. Kitaláljátok, hogy péteken indultunk Magyarországra 2 hétre? És őt is vinni akartuk? Persze megitt éjszakábanyúló veszett keresés, majd filmbe illően, indulás előtt félórával megtaláltam, a hátunk mögötti lépcsősoron napozni. Fene a jó dolgát! 

Van neki jó kis irata, utazhat kénye kedve szerint, így velünk döcögött a vonaton is, végigaludta az autópályákat, és úgy egészében csendes kis útitárs volt. 

Magyarországon Dornbach Papa rittyentett neki egy szuper kis helyet a kertben, és kezdtünk egész jól ellenni. A nagy melegre való tekintettel ugyanis kiderült, hogy a jószág legalább hatsebességes, és igen, képes száguldani. Mondjuk kell hozzá a 30 fok. :)

Egész jól elvolt, mígnem le nem mentünk Anyámékhoz. Nyíradony city homokos földjén úgy döntött, ideje kirándulni és meglépett börtönéből, ami mellesleg az aranyeső bokor 2m-es környékén volt. Szerencsére hamar megleltem - persze volt izgalom rendesen, mert szerény méretűnek nem nevezhető kert bújt meg az aranyeső tövében. Ekkor vette elő férjem az ásót és döntött úgy, bombabiztos terület lesz a jószágé. Leásta a zöld színű műanyag ágyásszegélyt, amit a jószág egyértelmű nemtetszésével figyelt. Majd két órán át kereste a kerítés gyenge pontját, majd mikor nem találta, békésen elfogadta a tényt, hogy mostmár 6 m2-rel kell beérnie. Voltak még apróbb kalamajkák, pl. mikor a keresztanyám megszokásból az aranyeső tövéhez borította a kondér vizet, majd felsikított, hogy jajj, a Pascal....... vagy mikor a kutya úgy döntött, hogy jó-jó, hogy nem szabad bántani, de arrébbvinni és jól megmorogni már csak szabad legyen! És jól megmorogta.  Ezzel persze kiderült, hogy igazándiból a lelki egyensúlya rendben van a kölöknek, 5 perc múlva már vígan rágta a paradicsomot.

Aztán a szabadság is végetért. Hazautóztunk 1000km-ert, és csak pakoltunk kifelé a kocsiból és pakoltunk. Őkelme az üvegketrecbe került, de másnap a nagy melegben nem volt szívem bent tartani, így kiraktam. Majd egyszercsak látom, hogy ott egy nagy macska, aztán meg Pascal nincs sehol. Két napig kerestünk, a macskát is gyanúsítottuk. Már minden szomszéd megismert a fenekemről, és kórusban kérdezték: a tekit keresi? Igen! Látták? Neeeeeeem. Oh, köszi.

Feladtuk a reményt, gondoltuk macskakaja lett - merthogy Tiger a nagy vadász járt nálunk, de amint a levest főzöm és bágyatagon nézek ki a kertbe, csak látom, hogy mintha egy Pascal lenne ott a kert közepén. Hát ott is volt. Legott megörültünk, majd Péter elővette az ásót és leásta a zöld védelmi vonalat. Másfél nap. Ennyi kellett neki, hogy megtalálja a rést a pajzson, és egy méteres zuhanás után, békésen csemegézze az avart az alattunk lévő szomszéd eldzsungelesített kertrészében. Nagy szerencsénk, hogy Péter ekkorára nőtt, mert így lehasalva még épp elérte őkelmét. Mai napig nem tudom, hogy a fenébe jutott le oda, mert gondolom nem kapott a hátára egy madarat, lift a közelben nincs, ugrani meg alapból nem tud. Szóval mondom én, hogy zuhant egy jót, majd a nagy ijedelemre teleette magát.

Azóta duplabiztos a kecó, amit többször is leellenőrzött a kiscsávó, ennek ellenére rendszeresen felgyorsul a pulzusom, ha viszek neki enni. Ott lesz, vagy nem lesz ott. Bár egyet azért megtanultunk, kemény fából faragták a kis páncélost, és meglehet rossz nevet válsztottunk. Nem Pascal, hanem Dr. Richard Kimble.

1 komment

Beköltözve

2012.06.30. 18:45 DKriszta

Hát ez a nap is eljött. Itt ülök a nappaliban, két himlős gyerek között, hulla fáradtan az egész napos lépcsőmászástól, de kész. Na mondjuk nem teljesen, de nagyjából. Azzal kezdődött, hogy az előzőt megelőző szombaton hősies vezetés után megérkeztek a Tesómék. Vagyis nem is itt keződik, hanem csütörtökön, amikor kitaláltam, hogy kijavítom a tetőtéri szoba padlószőnyeg hibáit, vettem pár színes padlószőnyeg darabot és nekiláttam. Aztán meg megvakartam a fejem és felhívtam Pétert, hogy baj van. Tetőtéri szoba, komplett padlószőnyeg csere. Így aztán a péntek délutánom és a kezem épsége arra ment, hogy felrángassam az elporladt padlószőnyeget a betonról. És ekkor szombaton megérkeztek Juciék. Vasárnap kollektíve átvonultunk a HÁZhoz, és míg a gyerekek megpróbáltak kastélyt épteni kartondobozból, addig a fiúk elkezdték összerakni a lapraszerelt konyha szekrény vázakat, és mi nagy csajok leraktuk a padlószőnyeget. Ez persze azzal kezdődött, hogy a garázsban lévő előző nap megvett, kb száz kilós padlószőnyeget cipeljük fel. Majd bepisiltünk. Na meg röhögtünk nagyon, ami valljuk be nem sokat segített.  Mint kiderült, padlószőnyeg lerakásban nagyon vagyunk, mérésben még van hová fejlődnünk :)

Zoli minden nap késő estig dolgozott, hogy összerakja a konyhánkat, nehezítve, hogy ugye a meccsre minden este haza kellett érni. És mindeközben Lola bárányhimlős lett.  Ő még szépen megúszta, nem úgy mint most Noémi. Kingi még kicsi, ő is jól tűri még.

Szóval ilyen peremfeltételek mellett jött el a költözés napja. Egy himlős - Lola, egy lázas - Viki, egy iskolában - Noémi és egy aki nem akart a spielgruppéban maradni - Kingi. Kis késéssel megérkeztek a költöztetők és konstatálták felháborodva, hogy még nem vagyunk teljesen összepakolva...... ha tudták volna, hogy ez lesz majd a legkisebb problámájuk! Én az első körrel és az össze gyerekkel átmentem, majd jöttek a költöztetők és bizony lesápadtak, mikor meglátták a már említett lépcsőket és a lakáson belüli 4 szintet. Este 9:30-kor mentek el, teljesen lefőve, legalább 300-as vérnyomással, a végkimerülés határán. A lakásban mág annyi cucc maradt ott, hogy Péter és én összesen 5X fordultunk a Galaxyval. De lehet, hogy többször is.  Egyébként szerintem már a költözés napján is egész jól álltunk, merthogy mindenki a saját ágyában aludt, a szekrények is nagyjából össze lettek rakva. Tesómék vasárnap reggel hazamentek, mi pedig amennyire lehetett nekiláttunk, és vasárnap estére elmondhattuk, hogy a lakószinten, minden rendben. Persze a képek nincsenek a falon, de minden ruha a szekrényben, szőnyegek a helyükön, fürőszoba bepakolva. Jelenleg ott járunk, hogy a kocsival be lehet állni a garázsba :), a konyha bepakolva, a nappali berendezve, a játékszoba 80%-os készültségen. A pincében még sok dolgunk lesz, de például a spájzat már összeraktam.

Na és közben arra ébredtünk csütörtökön, hogy a Noémi is himlős. Szegénykén rengeteg van, nincs szabad centi rajta. Aztán szombat reggelre Kingin is előjött. Igazándiból én ennek részben örülök, mert így még a nyári szünet előtt átesik rajta mindenki, részben meg nem, mert Noémi rettenetesen tud szenvedni. De persze jobb most, mint sokkal később.

Apropó, tegnap visszaadtuk a régi lakásunkat is, és ezzel lezárult egy hosszú, de igazándiból szép emlékekkel teli korszak. Majd csak úgy fogunk rá emlékezni, mint a finsterrütistrassei kolónia. Szinte mindig kint voltunk a játszótéren, sokat vigyáztunk egymás gyerekeire, és a ha sütemény készült, abból sokan kaptak :) De nem kell félni, megyünk mi még oda :)

1 komment

A nagy fa

2012.05.20. 16:07 DKriszta

 Pár héttel ezelőtt nagy fába vágtuk a fejszénket és vettünk egy házat. Na, csak így. Múlt héten szombaton érkezett otthonról a NAGY Felújító brigádunk Apukám vezetésével, és őrült tempóban nekiugrottak a háznak. Legnagyobb bánatuk, hogy az utcáról a ház ajtajáig összesen 58 lépcsőn kell az embernek felküzdeni magát, ami nem nagy ügy, amíg csak a sörhasat kell felvinni, de a 15-ös raklapnyi téglával már nem olyan vidám a helyzet. Majdhogynem lázadás előtti pillanatba jutottunk, de sikerült lehűtenem a kedélyeket két 18 éves, erőtől duzzadó fialatemberrel, akik 3 óra alatt felhordtak mindent a garázsból. Sajnos a srácok később már nem értek rá, így rám hárult a nemes feladat, hogy összesen 78 vödör sittet lehordjak. Ja és ez csak az egyik napi adag volt. Ezt megelőzően, már vagy 20 vödörrel lehordtam. És aztán jött a további feketeleves, amikor kiderült, hogy nagyjából még ennyi malter kéne. Péter megoldotta, és izmosodott vádliban :)

Amúgy nagy az őrület, minden reggel már hajnalok hajnalán talpon vagyunk és járunk anyagért, meg mindenért. Ha a srácok a jelenlegi tempót tartani tudják, akkor junius elejére elkészül minden és akkor költözhetünk!

 

2 komment