Tények

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Third Birthday tickers

kinyirtam.blogspot.com

Nincs megjeleníthető elem

Kinyírtam...

kockak.hu

Nincs megjeleníthető elem

dornbach.blogspot.com

Nincs megjeleníthető elem

Képek

Ha kevesled a képeket a blogon, akkor küldj egy levelet a szerzőnek, vagy üzenj ide a blogra. Felveszünk egy listára, és rendszeresen (1-2 hetente) küldünk majd képet. (Csak olyanoknak, akit ismerünk.)

Friss topikok

  • zsuzsibuvar: Itt (UK) is van olyan iskola (igaz, draga fizetos magan) ahol az osszes felsos (9-13 ev) ipadot ka... (2013.01.23. 13:31) Sokkterápia
  • freddy_m: Annyira hiányoznak ezek az írásaid. (2012.08.20. 20:39) Szökevény
  • geegee: üdv. bocs, egy nem pont idevágó kérdés: Svájcban, ha nem megyek autópályára kocsival, hanem csak s... (2012.08.01. 19:37) Beköltözve
  • Krisz_: Én anno a lakás újracsempézéséhez hordtam fel a cuccokat a másodikra. Anno olyan ezer kilós nagysá... (2012.05.22. 23:47) A nagy fa
  • DKriszta: @OzsvathSzilvi: Nyáron csak tedd az ablakpárkányra. Mi a teraszon lógattuk fel - van ott egy kampó... (2012.03.07. 11:47) Túró

Kalandok hóban és hó nélkül

2011.02.21. 12:58 Dornbi

Idén is beköszöntött a síszünet. A gyerekek már tavaly jelentős sítudásra tettek szert, de úgy gondoltuk, mivel még van hova fejlődni, idén sem hagyjuk ki. Viszont ezúttal úgy gondoltuk, nem Évi szervezőkészségét lovaguljuk meg, hanem szervezünk egyet magunknak. Meg is lett az eredménye :)
 
Na de kezdjük az elején. Először is, miután a héten végighallgattam egy barátom tanulságos történetét arról, hogy miként vezette őket a Google Maps egy télen lezárt hágóra Olaszországban, képes voltam a történet tanulságát nem levonni. Így aztán szintén a Google Maps által kijelölt, amúgy nem túl hosszú útvonalon keltünk útra Wildhaus felé. Ott lett gyanús a dolog, amikor Kedves Nejem kiszúrta, hogy a már eleve kanyargós hegyi útról elvétettük a kijáratot, és visszamenve konstatáltuk, hogy a kijelölt út – hogyis mondjam – jóval magasabbra és jóval szűkebben vezet, mint amit az ember csak úgy bevállal. És tél lévén még az sem kizárt, hogy le van zárva. Na itt úgy döntöttünk, beröffentjük a navit, ami javasolta, kanyarogjunk szépen vissza az autópályára, és menjünk inkább egészen másfelé. (Megérkezve kiderült, egy harmadik lett volna a legrövidebb, azt majd hazafelé teszteljük le.)
 
Ahogy közeledtünk és emelkedett az út, úgy kezdtünk aggódni. No nem nagyon, de egy picit azért igen. Mint az elmúlt hetekben, verőfényes napsütés volt, tavaszias hangulatú meleggel. Ez alapban nem lenne baj, de síelésre készülve szívesen látnánk némi havat is... De bíztunk az időjárásban.
 
Megérkezés után újabb meglepetés ért minket, mint kiderült, saját kezűleg gondoskodtam róla. Mivel mindenki más szombaton indult síelni, mi is teljes magabiztossággal céloztuk meg eme napot. Holott, mint a recepciós amúgy nagyon kedvesen és segítőkészen tudtomra adta, méltóztattam anno vasárnaptól foglalni vala. De nagyon rugalmasak voltak, így a szombat estét egy hétszemélyes, emeleteságyas cserkészszobában töltöttük – közvetlenül a játszószoba mellett. Képzelhető, a gyerekeknek nem volt kifogásuk ellene. Egyedül az emeletes ágyról kellett lebeszélni őket, korlát híján nem mertünk kockáztatni.
 
A helyiek amúgy nagyon kedvesek, lelkesenk Grüezi-znek minden idegenre. Csak az tűnt fel, hogy miközben amikor rólam beszél, végig magáz “Sie”-vel, addig többes számban ugyanez már “ihr”, “euch” és társai – bár ez valószínűleg még nem jelenti azt, hogy tegeződhetünk.
 
Eme kalandok után töretlenül jó hangulatban vágtunk neki a vasárnapnak. Először is, konstatáltuk, hogy szakad a hó – bár a viszonylag melegben hamar elolvadt, ez mégis némi bizakodást vetített előre. Elmentünk, beirattuk a lányokat síiskolába a hétre, sima ügy. Utána azonban merő felelőtlenség következett.
 
Adott a síiskola mellett egy vagy húsz méteres csúszda, jó meredek. Szombaton már adtunk neki egy esélyt, alig bírtunk lecsúszni rajta, a napsütésben az összes ruhadarabunk tapadni akart. Nos, sejtettük, hogy ma ez a ráolvadó hóban másképp lesz, de hogy ennyire... Leginkább Kriszta nem sejtette – sürgős dolga lévén ő vágott neki elsőnek. Szerintem már az első méter után meg akart állni, és úgy egészében elmondható, lényegesen gyorsabban ért le, mint szeretett volna. Az alján pedig... nos, ott fékezésre alkalmas rész helyett jó kemény jégre pottyanás adatik az utazónak. Szegény Kriszta vagy tíz métert csúszott a jégen hanyatt fekve, mire megállt (nem túlzok, jól azonosítható nyomot hagyott a hóban). Szerencsére a parkoló autókat pont elkerülte. Igyekezett nem pánikba esni, pedig minden oka meg lett volna rá. Először is, nem sikított. Másodszor, helyesen mérte fel, hogy a legkritikusabban feladat annak megakadályozása, hogy a gyerekek utána akarják csinálni, az ő szemszögükből ez nagyon jó mókának tűnt. Én hangos “jól vagy?” kiáltások közeppedte, hathatós anyai kiabálás mellett valahogyan lebeszéltem őket róla. Utána következett a károk felmérése. Anya még mozog, fel tud állni, úgy tűnik, nem tört el semmije. Ekkor eszmélt rá, hogy a szemüvege leesett róla, a lencséje pedig kiesett – szerencsére meglett hamar. Úgy tűnik, zúzódásokban nincs hiány, viszont komolyabb bajnak nincs jele. Anya, ezennel üzenem, egy Hős vagy!
 
Délután megkaptuk a saját szobánkat: 13-mas – szerintetek ez jelent valamit? És persze hol máshol, vízben ázva próbáltuk feledni a viszontagságokat. A hó kitartóan esik, a kaja jó, a személyzet kedves – egyelőre itt tartunk, és várjuk, mit hoz a holnap :)

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://dornbach.blog.hu/api/trackback/id/tr542676870

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Krisz_ 2011.02.21. 22:19:42

:))) Tudom, nem szép dolog, de azt a csúszást megnéztem volna :)))